A laikus tudja, hogy bele kell rúgni.
Az amatőr tudja, hogy hol.
A profi meg tudja, hogy milyen erősen.
Az adatmentés különleges technológiai eljárás. Lényege az adatvesztés jellegének feltárása és a hibás rész elemeinek (legyen az szoftver-, vagy hardverelem) pótlása, helyettesítése.
Az adatmentési eljárásnak nem célja a hiba okának felderítése, sem magának az eszköznek a megjavítása.
A problémamegoldás nehézsége elsősorban abban rejlik, hogy a hiba az építőelemek szintjén jelentkezik. A hardverhiba szinte molekuláris méretű, a szoftverhiba pedig bit méretű is lehet, amilyenből több milliárdnyi található egy napjainkban használatos adattárolón.
A KÜRT az elromlott adattárolók javításával kezdte a 70-es évek végén. A floppy, a mágneslemez, majd a winchester – nekünk való feladat volt, majd jött a szinte mindent elsöprő PC-áradat. A kihívás óriási volt, és most is az. A KÜRT külföldi leányvállalataival együttműködve, nemzetközi mérnökcsapata kutatási és fejlesztési eredményeinek köszönhetően képes sikeresen megküzdeni a technológiai fejlődés újabb és újabb feladványaival.
Ismereteink szerint ma már legalább tízezer különböző típusú adattároló van forgalomban, és a gyártók folyamatosan dolgoznak újabb és újabb eszközök fejlesztésén. A floppy, a mágnesszalag és a winchester, jelentős átalakuláson ment át, de a mai napig megmaradt. Az adattárolók pedig – gyártóik minden híresztelésével ellentétben – időnként elromlanak.
Azért, hogy kerek legyen a labdánk, a szoftveres világ egy sor, számunkra új területét is fel kellett fedeznünk. Például a winchesterek működését meghatározó programokat (firmware), vagy az operációs rendszerek belső felépítését. Operációs rendszerből pedig rengeteg van, a verziók meg úgy szaporodnak, mint a gombák, és van közöttük jó néhány „mérgező” is. A számtalan vírus megjelenése már csak hab a tortán – vagy seb a torkán, ki hogy értelmezi.