A GDPR nem büntetőtörvény

A GDPR nem büntetőtörvény

A Piac & Profit szervezésében került megrendezésre május 10-én a Cégvezetők Csúcstalálkozója 2018 konferencia, melynek a Magyar Telekom Székház adott otthont.

dr. Kürti Sándor felkérést kapott a fővédnöki szerepkör ellátására, valamint előadást tartott GDPR témakörben.

Részlet:

A nemzetközileg elismert adatmentő vállalkozás névadó mogulja természetesen szakmailag érintett a törvényben, és sajátos szemszögből látja annak hasznosságát. Kürti Sándor szerint éppen ideje, hogy az információs szupersztrádának is legyen afféle KRESZ-szabályrendszere.

„Ha az építészek úgy építkeznének, ahogy a programozók programoznak, az első harkály romba döntené a civilizációt” – vélekedett a fanyar beszólásairól (is) ismert Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők csúcstalálkozója 2018 című konferencián. Ő már csak tudja. A rendszerváltás óta mások elbarmolt dolgait igyekszik kijavítani. (Kivétel, ha az adattárolók sérülését kataklizmikus külső tényezők okozzák. Ilyen például a New York-i WTC-tornyok 2001. szeptember 11-i elpusztulása. Az ezzel kapcsolatos adatmentésben is részt vett Kürti cége.)

Közlekedési szabályok az infosztrádán

„A GDPR nem szitokszó. Szeretném elosztani a tévhitet, hogy ez egy büntetőtörvény. Ez az Európai Uniónak egy nagyon tisztességes és előremutató rendelkezése. Vége annak, hogy az infosztrádán lehet bukósisak nélkül, piásan vezetni” – hangsúlyozta beszédében Kürti Sándor.


Az előadásáról megjelent cikk az alábbi linken olvasható:

https://piacesprofit.hu/infokom/kurti-sandor-a-gdpr-nem-buntetotorveny/

KÜRT Csoport

Üdvözöljük oldalainkon, azonnali kapcsolatfvétel esetén a következő elérhetőségeket ajánljuk:

KÜRT Zrt.

1118 Budapest, Rétköz u. 5.

+36 1 424 6666
+36 1 228 5414
kurt@kurt.hu

Ügyélfogadási idők
Hétfő - Péntek 08:30 - 17:00

KUERT Datenrettung Deutschland GmbH

44787 Bochum Südring 23

0234 - 962 90 390
info @ kuert-datenrettung.de

Store Hours
Mon - Sun 09:00 - 18:00