Kürt Adatmentés

A KÜRT Adatmentés 1989 óta van jelen az informatikai piacon, amely IT katasztrófák következményeinek felszámolására kínál világszínvonalú megoldásokat. Adatmentés üzletágunk a világ egyik vezető szaklaborja elismert adatmentési technológiával, évi közel 4000 adatmentéssel. 2003-ban Németországban megnyitottuk leányvállalatunkat, amely mostanra a német nyelvterület egyik legismertebb adatmentő cégévé vált. Magyarországon 2014-ben a KÜRT Adatmentés technológiája elnyerte a megtisztelő Hungarikum címet. A KÜRT Adatmentés az elromlott adattárolók javításával kezdte tevékenységét a 80-as évek végén. Akkor floppy, mágneslemez, majd merevlemez javítás volt a cég fő profilja, majd jött a szinte mindent elsöprő PC-áradat. A kihívás óriási volt, és most is az. Napjainkban a félvezető alapú adattárolók adatvesztési problémái állítják mérnökeinket újabb kihívások elé

erteket-mentunk
hungarikum

A KÜRT adatmentés magánszemélyeknek, kis- és nagyvállalatoknak, egészségügy intézmények, valamint állami hivatalok számára kínál megoldást informatikai katasztrófa okozta adatvesztés elhárítására. Nagyvállalati környezetben leginkább szerverek, NAS-ok és virtuális gépek helyreállítását végezzük. Ezeknél a rendszereknél jellemzően a komplexitás és a nagy adatmennyiség az, ami igazán kihívás elé állítja az adatmentő mérnököket. Mivel egy adatvesztés okozta kiesés, vagy leállás komoly anyagi károkat is okozhat ezért elsősorban vállalatok számára kínáljuk SOS-Adatmentési szolgáltatásunkat, ahol az adathordozók laborunkba beérkezésétől kezdve soron kívül, 24 órában folyamatosan azon dolgozunk, hogy a keresett adatok eredeti formájukban kerüljenek vissza a megbízóhoz.

A KÜRT hazai mérnökcsapata kutatási és fejlesztési eredményeinek köszönhetően képes sikeresen megküzdeni a technológiai fejlődés újabb és újabb feladványaival.

Ma már legalább tízezer különböző típusú adattároló van forgalomban, és a gyártók folyamatosan dolgoznak újabb és újabb eszközök fejlesztésén. Az adattárolók pedig – a gyártók minden híresztelésével ellentétben – időnként elromlanak.

Ahhoz, hogy mérnökeink folyamatosan a legmagasabb szintű szolgáltatást tudják nyújtani, a hardverek ismerete mellett, a szoftverek ismerete is elengedhetetlen.
Az adatmentés olyan technológiai eljárás melynek lényege az adatvesztés jellegének feltárása és a hibás rész elemeinek (legyen az szoftver-, vagy hardverelem) pótlása, helyettesítése. A technológiai folyamat célja az adatok mentése egy helyesen működő eszközre, adattárolóra. Az eredeti adattartalom másolását követően kezdődik a valódi adat viszszaállítás, azaz a kinyert adatok vizsgálata és újra használhatóvá tétele. Az adatmentési eljárásnak ugyanakkor nem célja a hiba okának felderítése, sem magának az eszköznek a megjavítása. A problémamegoldás nehézsége elsősorban abban rejlik, hogy a hiba az építőelemek szintjén jelentkezik. A hardverhiba szinte molekuláris méretű, a szoftverhiba pedig bit méretű is lehet, amelyikből több milliárdnyi található egy modern adattárolón.

Munkánk során a legfontosabb a titoktartás és adatbiztonság. Büszkék vagyunk arra, hogy számos európai nyomozóhatóság, valamint multinacionális vállalat is ránk bízta érzékeny adatokat tartalmazó sérült adathordozóit. A technológiánk szavatolja, hogy minden esetben az eredeti állapotot megőrizve, bitazonos másolatot készítsünk a sérült adathordozóról. Az adatmentési folyamatot már ezen a munka példányon végezzük el. Így mindig vissza tudunk nyúlni az eredeti állapothoz, és a létező legjobb eredményt érhetjük el. Adatmentési technológiánk világszerte ismert, know-how-nk egyes elemeit megvásárolta a vietnámi és az egyiptomi állam is.

Az elmúlt 30 év során az adathordozók kapacitása több mint 1.000-szeresére nőtt. Ezzel együtt nőnek az adatvesztések is. 2020-ban már 2 petabyte ami 2000 terabyte adatmenynyiséget sikerült adatmentő laborunkban helyreállítani ahol további növekedés várható.

Ügyfeleink professzionális ügyfélszolgálatunkat és a több, mint 80% hatékonyságú adatmentés szolgáltatásunkat emelik ki, amelyre büszkék vagyunk és továbbra is a legmagasabb szintű kiszolgálásra törekszünk.

Szechenyi2020

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne többet tudni a legfrissebb híreinkről, szolgáltatásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!