Hétpecsét

Örömmel jelentjük be, hogy hivatalosan is a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület pártoló tagja lettünk!

A 2004-ben hivatalosan is megalapuló egyesület célja, hogy növeljék az információs társadalom biztonságát, elősegítsék az információvédelem kultúrájának és ismereteinek terjesztését, valamint az információvédelmi tudatosság növekedését. Büszkék vagyunk, hogy mi is hozzájárulhatunk a magas színvonalú szakmai fórumok szervezéséhez, amik az információbiztonsági szakemberek fejlődését szolgálják, valamint a szakmai díjak kiosztásához az arra érdemesek számára.

https://hetpecset.hu/site/partolotagjaink/index?pageSlug=page-partolo-kurt-zrt

Bővebb információ a Hétpecsét Egyesületről:

2001-ben az információbiztonság különböző területein dolgozó szakemberek és cégek összefogtak és megalapították – még jogi keretek nélkül – a szakirodalom alapján csak „Értékteremtő munkacsoportnak” nevezett csoportot. A munkacsoport megalakulása óta főtevékenységként foglalkozott az információvédelmi irányítási rendszerek magyarországi bevezetésével, terjesztésével. A csoport tagjai rendszeresen dolgoztak együtt különböző információbiztonsági témákban, illetve szerveztek konferenciákat e témakörben.

2004-ben az értékteremtő munkacsoport 12 tagja létrehozta a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesületet, és ilyen módon megteremtettük az együttdolgozás jogi kereteit is.

Az egyesület alapításával az volt a célunk, hogy növeljük az információs társadalom biztonságát, elősegítsük az információvédelem kultúrájának és ismereteinek terjesztését és, hogy növekedjen az információvédelmi tudatosság. Célunk továbbá egy olyan szakmai műhely létrehozása, ahol az információbiztonsági szakemberek rendszeresen találkozhatnak és kicserélhetik tapasztalataikat.

Az „Értékteremtő munkacsoport” immáron több mint egy évtizedes együttmunkálkodásának legfontosabb kézzelfogható eredményei:

  • Szakmai fórumok szervezése (évente 5 db), melyből már több mint 84-et tartottunk,
  • Díjak alapítása és odaítélése évente:

– Az év információbiztonsági újságírója
– Az év információbiztonsági diplomadolgozata
– Az év információbiztonsági szakdolgozata

További hírek

Tovább
Szechenyi2020

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne többet tudni a legfrissebb híreinkről, szolgáltatásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!